Van egy szerző, akinek mindenki ráismer a stílusára.
El se kell olvasni, amit írt.
Elég ránézni.
Úgy néz ki, mintha csak a lényegről írna.
Nem beszél mellé.
Minden egyes mondata az igazságot hordozza.
Így is kell olvasni: mondatonként.
Elolvasod egy mondatát, és elgondolkodsz rajta.
Elgondolkodtat.
Kíváncsi volnék, az életben hogyan beszél?
Vajon ott is szünetet tart minden mondat után?
Hogyan kér húsz deka felvágottat a boltban?
És még tizenöt dekát abból a füstölt sajtból.
Nyugodt ember lehet, nem siet sehová.
Az olvasóit sem hagyja sietni.
Ki lehet az?
Az írása hasonlít
Majakovszkij verseihez
Aki olyan otthonosan mozog a spirituális világban, mint én a Teréz-körúton.
Akinek a legkevesebbet kell írnia ahhoz, hogy megteljen egy oldal.
Kevés szóval is sokat mond.
Sőt.
Egy időben idegesített.
Aztán eszembe jutott, hogy kipróbálom, milyen így írni.
Kiteszem a pontot, és elgondolkodom.
Hogyan folytassam?
Ez ad egy ritmust a gondolkodásnak.
Nem hagy előreszaladni.
Arra kényszerít, hogy egyszerre egyetlen dolgon gondolkodjak.
A következő mondaton.
Kizárja a bonyolultabb gondolatokat.
Amit nem lehet egy mondatban megfogalmazni, arról hallgatni kell.
Kötöttségekkel írni.
Például nem prózában írni, hanem hexameterben, mint Devecseri Gábor.
Aztán lemenni a boltba és a pultnál kérni.
Kérek tíz deka sonkát és ugyanannyi szalámit.
Hexameterben.
A kötöttség szabadságot ad.
Ha meg van kötve a lábam, kénytelen vagyok lassabban mozogni.
Ha lassabban mozgok, jobban figyelek a lépéseimre.
Észreveszem a göröngyöket a talajon.
Meghallom a lánc csörgését és meghallom a madarak énekét.
Ez a jelenlét.
Itt be is fejezhetném.
Kimondtam egy nagy igazságot.
De: a nagy igazságok unalmasak.
Mindenkihez szólnak, ezért senkihez.
Én a saját kicsi igazságomat keresem.
Amivel más nem tud mit kezdeni.
Amit leírok, és utána felkiáltok: nahát, hogy erre nem gondoltam eddig!
Amitől kicsit megváltozik az életem.
Ahogy egy csokor nárcisz az asztalon megváltoztatja a szobát.
Nem a lakást akarom elcserélni, nem is a szobát kifesteni.
Csak egyetlen csokor virágot.
Vagy még annál is kevesebbet, kivinni a tányért a mosogatóba.
Más talán észre sem veszi a változást.
Én sem veszem észre, ha sietek.
Lelassulni.
Hármas sebességből kettesbe váltani.
Minden egyes mondatra odafigyelni.
Kitenni a pontot és elgondolkodni.
Aztán ha kész a szöveg, újraolvasni.
A pontokat vesszőre cserélni.
Ez idegesít Müller Péternél, hogy a végén nem cseréli ki a pontokat.
Én sem fogom.
Ez az igazság.